Beautysecrets

Izgalmas karácsonyi szokások a világban

2018. december 17. - Beautysecrets

A karácsonyt a világ szinte minden táján ünneplik, ám hogy mikor és hogyan az igen eltérő lehet. Minden országnak, sőt egy országon belül a különböző népcsoportoknak is megvannak a saját hagyományaik, melyek eredete akár több évszázadra is visszanyúlik. Tegyünk egy kört a nagyvilágban és nézzük meg, hol és hogyan zajlik a szeretet ünnepe!

neonbrand-463099-unsplash_1.jpg

Mint tudjuk, Finnországban lakik az igazi Télapó, méghozzá Rovaniemi városában, ahol saját irodája van, a gyerekek pedig a világ minden tájáról küldenek neki ide leveleket. A Télapó a finneknél nem titokban, a sötétség leple alatt érkezik, hanem fényes nappal besétál a házakba, hangosan kiabálva, hogy: "laknak itt jó gyerekek?". Persze mindenhol csupa jó gyerek lakik, szóval e kis szertartás után a Télapó ki is osztja az ajándékokat. A finnek nagyon komolyan veszik, hogy a karácsony a szeretetről szól, régi hagyomány náluk, hogy december 24-én délben Finnország korábbi fővárosában, Turkuban kihirdetik a karácsonyi békét, hogy semmi rossz dolog ne zavarhassa meg az ünnepet. A családok karácsony előestéjén rakott krumplit, lazacot, sonkát és rizskását esznek, náluk ezek a hagyományos fogások.

Izlandon egy egészen ijesztő legendával próbálják a gyerekeket rávenni, hogy jól viselkedjenek. Arrafelé az a szokás, hogy a kicsiknek még az ünnep előtt be kell fejezniük a teendőiket, mint például a rendrakást, vagy a házi feladat megírását. Ha ez sikerül, valamilyen ruhát kapnak ajándékba. Aki nem kapott ruhát, az pórul jár, mert jön Jólakötturin, a Karácsonymacska és megeszi - először a rosszcsont gyerek vacsoráját, aztán pedig a gyereket is. A rémtörténet nem csak arra jó, hogy megregulázza a gyerekeket, hanem arra is buzdítja őket, hogy az ünnep táján ajándékozzák el a már nem használt ruhadarabjaikat a rászorulóknak. Izlandon amúgy 13 Télapó van, akik egyesével jönnek a gyerekekhez, mindegyik egy meghatározott napon - az első december 12-én, az utolsó 24-én - és persze mindegyiktől kapnak valamilyen apró ajándékot.

toni-cuenca-447142-unsplash.jpg

Ha valami, akkor a Katalánok egyik karácsonyi szokása igazán bizarrnak mondható. Az ünnep táján megjelenik az üzletek polcain egy fura figura: a guggoló, félig letolt nadrággal ábrázolt alak éppen könnyít magán, alatta pedig egy kupac ürülék látható. Az alak neve Caganer és úgy tartják, ő is ott volt Betlehemben a jászolban, ahol Jézus született. Persze nem közvetlenül mellette, az rendkívül sértő lett volna! Épp ezért amikor jászlat készítenek, a kis kakiló emberkét eldugják valahol hátul, a sarokban, a gyerekeknek pedig remek szórakozás megtalálni. A szokás eredete ködbe vész, ám annyi biztos, hogy régen minden gazdálkodónak be kellett szereznie Caganer figurát, különben a következő évben nagyon rossz lett a termésük - a figura tehát a jószerencse és a termékenység szimbóluma a katalánoknál.

Görögországban a karácsony december 25-től január 6-ig tart, ezt a 12 napos időszakot Dodekameronak nevezik és benne foglaltatik mindhárom ünnep: a karácsony, az újév és a Vízkereszt is. A görögnél számtalan legenda és babona kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz. Azt tartják például, a Föld mélyén gonosz manók élnek akik év közben azzal vannak elfoglalva, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék. Karácsonykor azonban feljönnek a földfelszínre, hogy az embereket bosszantsák. A házakban törnek-zúznak és megeszik az ennivalót. Egyedül tűzzel lehet őket távol tartani, mivel attól nagyon félnek, ezért a házi tűzhelyben a láng nem aludhat ki az ünnep alatt. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje visszaűzi őket a Föld gyomrába. A hagyományos ünnepi étel arrafelé a vaszilopita, ami egy kenyérféle. Belsejébe fémpénzt rejtenek, aki megtalálja, szerencsés lesz. Sőt, a kenyeret fel is díszítik! Krétán például kenyérhímző asszonyok is vannak, akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre. A bőségvarázsló népszokások közül a legfontosabb a kalanda, ami nagyon hasonló a mi regölésünkhöz: énekesek járnak házról-házra, egészséget, szerencsét kívánnak a háziaknak, cserébe sonkát, vajat, bort kapnak ajándékba. 

mike-arney-174173-unsplash.jpg

A világ másik felén Ausztráliában ugyanúgy megünneplik a karácsonyt, mint nálunk, bár ott ilyenkor nyár van, úgyhogy a szokások is kicsit mások. A lakosság ettől függetlenül megadja a módját az ünneplésnek: fát is díszítenek, bár arrafelé inkább a műfenyőt részesítik előnyben. A hagyomány szerint a Mikulás szánját 8 fehér kenguru húzza, de vannak helyek, ahol a Télapó szörfdeszkán érkezik. Már csak azért is, mert sok család a tengerparton tölti az ünnepet, náluk ugyanis a karácsonyi vacsora piknikezésből áll, vagy grillpartit rendeznek.

Japánban eredetileg nem is ünnep a karácsonyt, ám az országba látogató turisták miatt a közelmúltban egy igen fura szokás honosodott meg arrafelé. Még a 70-es években a KFC gyorsétteremláncnál vették észre, hogy ilyenkor a külföldiek eléggé ragaszkodnak a hagyományos karácsonyi ételeikhez, mint például a pulykához. Ezért az étterem egyik leleményes marketingese kitalálta, hogy hirdessék meg a "Kentucky-t Karácsonyra!" akciót. A menü persze ilyenkor is sült csirke, ám pezsgőt is lehet hozzá rendelni. Az ötlet elsöprő sikert aratott, olyannyira, hogy az ünnepek alatt az összes KFC tömve van, épp ezért ilyenkor előre asztalt kell foglalni!

Bár fát nagyon sokfelé díszítenek, nem mindenhol az alá rakják az ajándékokat. Van, ahol zokniba, máshol a kikészített cipőkbe kerülnek. És mik lehetnek ezek az ajándékok? Egy nemrég készült felmérés szerint nem meglepő módon a férfiak leginkább valamilyen technológiai kütyüre vágynak, de nagyon népszerűek az ajándékutalványok is, a nők pedig  ruházati és kozmetikai termékeknek örülnek a leginkább: egy parfümmel, odafigyeléssel kiválasztott dekorkozmetikummal, vagy egy klassz arckrémmel nagy örömöt lehet szerezni nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://beautysecrets.blog.hu/api/trackback/id/tr6114492578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása