Így lesz minden tökéletes a Szentestére

2018. december 20. - Beautysecrets

Míg egyes országokban nem ritka, hogy már december elején ünnepi díszbe öltöztetik az otthonokat, sőt, a karácsonyfát is felállítják, nálunk még mindig kicsit furcsán néznek arra, aki ezt teszi. Pszichológusok azt mondják, ennek leginkább nosztalgikus okai vannak: akik fát díszítenek hetekkel karácsony előtt, azok szeretnék minél tovább átélni a régi, gyerekkori ünnepek hangulatát, a meghittséget és a békét. A dologban az az érdekes, hogy tényleg működik! Gondolj csak bele, hogy egy fárasztó nap után hazaérkezel, és azért ha nem is minden karácsonyi díszben pompázik, de egy-egy sarok, vagy zúg mégiscsak emlékeztet rá, hogy közeledik az év legszebb ünnepe, amikor együtt lehetsz a szeretteiddel.

roberto-nickson-g-85119-unsplash.jpg

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy díszítsd fel holnap a fát, de néhány nap és tényleg itt a karácsony, szóval ideje elgondolkodni az utolsó simításokon. Idén szerencsés helyzetben vagyunk: lesz egy egész hétvégénk rá, hogy felkészüljünk a Szentestére. Nyugodtan meg tudod sütni a bejglit, a mézeskalácsot, elkészülhetnek még ekkor is a gasztroajándékok, és talán az ajándékcsomagolásra és az ünnepi asztal feldíszítésére is egy kicsit több időd lesz. És persze ne feledkezz meg saját magadról sem! Kapd elő a kedvenc alkalmi ruhádat, készíts hozzá egy ünnepi sminket és ne feledkezz meg arról a parfümről sem, amit különleges alkalmakra tartogatsz! Hogy erre is maradjon elég időd, adok pár egyszerű és hasznos tippet, amik segítségével mindent kapkodás nélkül be tudsz fejezni, és csatolok hozzájuk néhány inspiráló fotót.

Kezdd azzal, hogy a dekorációt elkészíted otthon, ha még eddig nem tetted meg. Néhány gyertya, vagy mécses meggyújtásával azonnal ünnepi hangulatot varázsolhatsz, ha pedig azt szeretnéd, hogy ne csak a fények idézzék meg a karácsonyt, válassz fenyő, vagy narancs illatú gyertyát, esetleg illóoolajat. Akassz fel itt-ott néhány papírcsillagot, vagy hópelyhet, egyszerű, de nagyszerűen mutat. Nem muszáj a boltokat járni érte, te magad is elkészítheted! Csak papír kell hozzá, olló és némi kézügyesség. Ha bizonytalan vagy, keress diy tippeket a youtube-on vagy a pinteresten. Akad még néhány toboz otthon? Rakd bele őket egy magas falú pohárba egy elemmel működő fényfüzérrel együtt. Az elemtartót ügyesen elrejtheted a pohár alján némi szalmával vagy fenyőággal. Kicsit komolyabb, de nagyon látványos megoldás, ha az ablakokat, ajtókat körbeveszed fényfüzérekkel és örökzöldekkel. A nagyobb szobanövényeket is nyugodtan feldíszítheted, főleg, ha más helyiségben vannak, mint a karácsonyfa. És ha már karácsonyfa: azon gondolkodtál már, hogy teszel egyet a hálószobába is?

Ha ezzel elkészültél, és már bent van a mézeskalács is a sütőben, akár neki is láthatsz az ajándékcsomagolásnak. A szép csomagolás fontos része az ajándékozásnak, hiszen a külső is a meglepetés része, ráadásul ha időt szánunk a szép borításra, azzal is kimutatjuk, hogy fontos nekünk a megajándékozott személy. Mutatok pár egyszerű, de elegáns, egyedi megoldást! Nyugodtan használhatsz például két különböző színű szalagot, az sem baj, ha nem egyforma szélesek, csak színben harmonizáljanak a csomagolópapírral. Ne félj a masnitól, megmutatom azt is, hogyan tudod profi módon megkötni!  Egyszerű, de elegáns megoldás, ha a  sima barna csomagolópapírba burkolt ajándékot egy szép szalaggal átkötöd és egy fenyőággal, vagy más örökzölddel díszíted.  Ha nem vagy a szalag és a masni híve, fektess kicsit több időt az ajándékkísérő kártyába. A papír a kukába kerül az ünnep végén, de egy ilyen szép kártyát szívesen eltesz az ember emlékbe. A sima, sötét színű papírt rendkívül fel tudod dobni, nem kell hozzá más, csak némi csillámpor és kétoldalú ragasztó. Alakítsd ki a mintát a ragasztóval, majd szórj rá annyi csillámot, hogy teljesen befedje azt. A felesleges csillámot egyszerűen fújd le róla és kész is! Visszatérve a mézeskalácsra: miért ne díszíthetnéd azzal az ajándékot? Mindössze arra kell figyelned, hogy sütés előtt alakíts ki pici lyukat a madzagnak és kész az édes dekoráció az ajándékra.


Karácsonykor mindig különleges menüvel készülünk az ünnepi vacsorára, és ilyenkor az sem mindegy, hogy milyen asztalra kerülnek a fogások. A karácsonyi asztal hagyománya a régi időkbe nyúlik vissza, de ma már nem kell feltétlenül ragaszkodnunk a tradíciókhoz, a megtervezésénél igazából csak azt kell figyelembe venni, hogy összhangban legyen az otthonunk többi dekorációjával. Gyertyákkal, örökzöldekkel, fényfüzérekkel gyorsan és könnyen fel tudod díszíteni az asztalt, az már csak rajtad múlik, hogy milyen színeket használsz és milyen stílust alakítasz ki belőlük. Az arany és az ezüst nagyon elegáns, ha van ilyen színű boád és már túl sok lenne a karácsonyfára, az asztalon is nagyon jól fog mutatni. Ha ragaszkodsz a klasszikus piroshoz, használj piros abroszt, gyertyákat, piros bogyós gyümölcsöket. Persze egyáltalán nem muszáj abrosszal teríteni, ha a letisztultabb stílus áll hozzád közelebb, lehet csak simán egy asztali futó a dekoráció. Egy szép, natúr fa asztal pedig nagyon jól mutat mindenféle textil nélkül is, főleg ha fehérrel díszíted. Tipp: vágj annyival több papír hópelyhet ahányan vagytok, egyszerű, de nagyon dekoratív tányéralátét lesz belőle!

Mindennel kész vagy és néhány óra múlva érkeznek a vendégek? Akkor itt az ideje, hogy átöltözz. A karácsonyi outfitedet talán már ki is találtad, de egyáltalán nem mindegy, hogyan sminkelsz hozzá. Egy egyszerű, letisztult szetthez, vagy a Kis Feketéhez a piros rúzs kézenfekvő választás. Használj hozzá visszafogottabb pirosítót és a szemed természetes, nude barna árnyalatokkal hangsúlyozd. Teljesen natúr sminket akkor érdemes választanod, ha a ruháddal a karácsony hangulatát szeretnéd kifejezni. Ilyenkor inkább maradj a természetességnél, hiszen egy erős sminkkel együtt az összhatás túl sok lenne! A karácsony nagyon jó alkalom arra is, hogy bevesd a szezon legmenőbb sminktrendjét! Ilyenkor imádunk csillogni és flitteres, csillámló ruhákhoz nagyon jól passzolnak a glitterek és a fénylő szemhéjpúderek. A Chanel új, ünnepi sminkkollekciójában csodaszép árnyalatokat találsz, válassz közülük olyat, ami illik a ruhád színéhez. De használhatsz bátran csillámló szemhéjtust, vagy mehet a csillámpor az arccsontodra, sőt, a szádra is! Csak tőled függ, mennyit vállalsz be ebből a trendből, de arra azért figyelj, hogy az arcod többi része lehetőleg maradjon natúr, mert így tudsz a csillámokkal igazán látványos hatást elérni.

A bejegyzés trackback címe:

https://beautysecrets.blog.hu/api/trackback/id/tr8214500276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.