Óév búcsúztatás, újév várás stílusosan

2018. december 31. - Beautysecrets

A Szilveszter és az Újév az év legvidámabb, legzajosabb ünnepe és talán ez az a két nap, amihez a legtöbb babona kötődik. Sokan hiszik, hogy az újév első napja különös jelentőséggel bír, mert meghatározhatja az elkövetkezendő 12 hónapot. Ez a nagy fogadalmak napja, amiket ideig-óráig be is tartunk. És persze az év legnagyobb bulijának is most jött el az ideje, szóval vedd elő a legdögösebb ruhádat, segítek milyen sminket készíts hozzá és közben elárulok egy csomó érdekességet erről a különleges két napról.

204691-oz72pw-465.jpg

A szilveszteri és újévi szokások célja az, hogy jó szerencsét, bőséget, boldogságot hozzanak az új évben. Az év utolsó napja I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. Sok szokás arra sarkall ilyenkor, hogy zárjuk le ami már mögöttünk áll és kezdjük tiszta lappal az újévet. Töltsük fel a kamrát és a pénztárcát, mert az üres zsebek, polcok látványa a következő évre szegénységet vetítenek előre és adjunk meg minden tartozást. Ollót használni nem szabad, mert aki ezt teszi, elvágja a szerencséjét!

Az újévnek bőséges evéssel, ivással kell kezdődnie, mert akkor az egész évre ez lesz jellemző. Azt tudjuk, hogy kötelező ilyenkor lencsét enni, ám nem csak a lencse, hanem a bab is, vagy bármilyen más apró szemes étel fogyasztása pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben. Szintén szerencsés lesz az az ember, aki újév napján malacot eszik. Tudniillik a malac előre túrja a földet, vagyis ,,kitúrja a szerencsét“. A lábasjószág, csirke vagy tyúk fogyasztása azonban tilos, mert az elkaparja szerencsénket.

pezsgo.jpg

És hogy miért éppen pezsgőt iszunk szilveszterkor? Nos, a pezsgő nagyon sokáig kizárólag a leggazdagabbak itala volt, ugyanis egy palack elkészítése 2-3 évbe is beletelt. A gyártási technológiája azonban az 1850-es évektől megváltozott, így az ára is jelentősen csökkent, ám a hiedelem máig megmaradt: ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.

Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Persze napjainkban inkább az utóbbi a jellemző, ez ugyanis mindenki szerint az év legnagyobb bulija, amikor kitombolhatjuk magunkat és vidáman, telve pozitív érzésekkel kezdhetjük a következő évet. Lehet, hogy már ki is választottad a ruhádat a szilveszteri buliba, de ha még nem, adok két tuti sminktippet, amik talán segítenek majd a döntésben is.

1. A Kis Feketéhez
Minden nőnek lapul a szekrényében egy fekete ruha, a kulcsdarab, ami szinte minden alkalomra megfelelő. A Kis Feketét amúgy Coco Chanelnek köszönhetjük. Előtte a nők feketét kizárólag temetéskor, illetve a gyászidőszakban viseltek, Coco csempészte be a mindennapjainkba megváltoztatva ezzel a fekete ruha jelentését. Ha úgy döntesz, maradsz a klasszikusnál és feketét húzol szilveszterkor, mi más passzolhatna jobban hozzá, mint a drámai, vörös ajkak? Ez a smink akkor mutat a legszebben, ha az arcod többi része szinte teljesen natúr. A pirosítóval bánj visszafogottan, a szemeidet pedig maximum egy cicás tusvonallal és persze szempillaspirállal hangsúlyozd. A rúzsnál arra figyelj oda, hogy jó minőségű legyen, így nem kell amiatt aggódnod az éjszaka folyamán, hogy evés vagy ivás után állandóan korrigálni kell.

2. A flitteres, dögös partyruhához
Ami a sminket illeti, az idei őszi/téli szezon a csillogásról szól. Ha te szeretnél a buli középpontjában lenni, válassz egy csillogó, flitteres ruhát, ehhez pedig remekül illenek a fénylő szemhéjfestékek. A sminked akkor lesz szép tartós, ha a szemhéjadat először lealapozod, majd a szemzúgból indulva vidd fel a világosabb, csillámló szemhéjpúdert, a szemeid külső sarkába pedig egy sötétebb árnyalatot. Arra figyelj, hogy az átmeneteket szépen dolgozd el. Majd jöhet a tus és a szempillaspirál. Ennél a sminknél a szemekre helyezzük a hangsúlyt, ezért az ajkakra csak némi természetes szájfény kerüljön.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beautysecrets.blog.hu/api/trackback/id/tr4714514602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.