Beautysecrets

A füsttől a dizájner üvegig: a parfümös üveg, mint művészeti alkotás

2019. december 12. - Kontent

Manapság olyan sokféle parfüm kapható, hogy a számtalan kreáció közül nehéz igazán kitűnni. A különleges, minőségi összetevők mellett éppen ezért fontos, hogy milyen első benyomást kapunk egy illatról még azelőtt, hogy beleszippantottunk volna. Ez a minket érő reklámok mellett pedig azon múlik, hogy a parfümöt milyen üvegbe bújtatják. De vajon ez régen is ennyire fontos volt? 

shutterstock_669515815.jpg

A parfümök készítése mellett hatalmas fejlődésen esett át a kiszerelés, a parfümös üvegek stílusa és formája is. A legelső parfümök, vagyis inkább illatosító anyagok az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban készültek. Az első írásos emlék egy 4000 éves kőtábla, amin egy szépítő szereket készítő, kémikus nő látható. Az illatszerek tárolásának ebben az időben az eljárás miatt még nem volt jelentősége: a beparfümözéshez során az összetevőket tűzbe dobták, a hölgyek pedig átsétáltak az illatos füstön.  

Erről a kezdetleges eljárásról kapta nevét a parfüm:  a kifejezés a latin “per fumum” szóból származik, amelynek jelentése “a füstön át”. Az összetevők ebben az időben virágszirmok, füvek, olajok voltak. 

1280px-lily_perfume_louvre_e11162.jpg

Persze hamar felmerülhetett az igény arra is, hogy ezeket az illatokat tárolják, tartósítsák és könnyedén használhassák a hölgyek. A rómaiak megtalálták a megfelelő módszert: az égetés füstjét lepárolták és különböző edényekben felfogták. A parfümök nagy kedvelőinek, a közel keleti és az arab világ hölgyeinek köszönhetjük azt, hogy most ilyen csodálatos, művészi üvegekben kaphatóak a parfümök. Ők az illóolajok elkészítésének menete mellett feltalálták az első parfümös üvegeket, lombikokat is. A Perzsiában felfedezett desztilláció eljárásának köszönhetően pedig megszületett a tartósított, könnyen tárolható parfüm is.  

Ugyan a középkor nem kedvezett a parfümgyártásnak, a reneszánsz és Amerika felfedezése végül világszerte népszerűvé  tette ezeket az illatszereket. Az új hozzávalók és alapanyagok sokkal több féle kombinációt tettek lehetővé, az üvegipar pedig a parfümös üvegek stílusában hozott áttörést.  

shutterstock_734914789.jpg

Kezdetben apró üvegcsékben árulták a parfümöket, ám a parfümgyártás és a konkurencia megjelenésével szükség volt arra is, hogy ne csak az illatok, de az üvegek is különbözőek legyenek. A gyártók a parfüm stílusához, illatvilágához leginkább illő, egyedi üvegekben árulják a kreációikat, amiket egyedik logók és feliratok díszítenek. A gyártók hamar rájöttek arra, hogy az illatok porlasztással jobb eredményt lehet elérni, így az üvegeket manapság már leggyakrabban ilyen szórófejjel árulják. De a környezettudatos gyártók , mint pl. a Mugler Alien illatának esetében, találkozhatunk utántölthető kiszerelésekkel is. 

A klasszikus, legendás illatok letisztult, egyszerű üvegei mellett, a parfümériákban megcsodálhatjuk az extrém, furcsa üvegeket is. A különleges, dizájner műalkotásnak beillő darabok pedig nem csak könnyen megkülönböztethetővé teszik a parfümöt, de akár dísztárgynak is beillenek.  

angel_edp_50ml_1020409.png

Ilyen a Mugler Aura szokatlan, fém keretbe foglalt szív alakú üvege, és az Angel csillag formájú parfümös üvege is. Az Angel üvegei egyben ékszerek is, amiket egyedileg készítettek üvegcsiszoló mesterek. Mivel minden üveg egyedi volt, senki sem akart tőlük megválni, miután az illat kifogyott. Ez a gondolatmenet ihlette meg Thierry Muglert, aki egy nagyszerű hagyományt elevenített fel a Perfume Source létrehozásával, hogy hűséges követői parfümmel, ezáltal új élettel tölthessék fel újratölthető Angel csillagüvegeiket.

A bejegyzés trackback címe:

https://beautysecrets.blog.hu/api/trackback/id/tr7015343258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása